Nyomtatás
Látványtervek: A3 Építész Kft.
Látványtervek: A3 Építész Kft. Kivitelező: Modinvest Kft.

A régi még áll, az új vásárcsarnok már épül Baján

Képgaléria
Összesen 4 ezer négyzetméternyi fedett rész és 14 ezer négyzetméternyi közterület újul meg a Duna-parti városban. Letették az új bajai vásárcsarnok alapkövét, ami a Modinvest Kft. kivitelezésében zajlik nettó 1,2 milliárd forintos szerződéses értéken. A Zöld Város Program néven futó projektben a régi csarnok elbontása után egy kétszintes új csarnok épül, melynek építész tervezői munkáját az A3 Építész Kft. végezte el, a felelős tervezők: Horváth Bálint, Glück Endre és Kovács Zoltán.

Az új épület a Miklós utcai telekhatárra épül, emellett megújul a Bajcsy Zsilinszky utcán található piac környezete is: a vásártér mellett található parkoló, zöldterület, valamint a Szenes utca, az Alföldi tér és a Vöröshíd sétány is. Összesen 4 ezer négyzetméter fedett rész és 14 ezer négyzetméter közterület újulhat meg.

A piac a munkák idején is működik a korábbi sajtóhírek szerint. A régi épület ugyanis addig áll, amíg nem alakítják ki a fedett és nyitott elárusító helyeket.

A baja.hu mostani híre szerint a munka immár négy hónapja zajlik, ám most érkeztek olyan látványos részhez, ami indokolta az alapkőletételt. Ugyanis szeptember 6-án, pénteken megkezdődött az új csarnok építése. Az eseményen a polgármester megköszönte a kivitelezőnek, hogy a tervezettnél gyorsabban halad a munkálatokkal.

Forrás: magyarepitok.hu