Nyomtatás
baja.hu
baja.hu

Bokrétaünnep a bajai piac építésén

Képgaléria
VÁROSI PIAC Bokréta ünnepségre várta a kivitelező a meghívottakat a bajai piacon október 4-én, pénteken délután. A Modinvest Kft. képviselője bejelentette: a cég életében kiemelkedő szerepet kapott ez a munka, ezért is ünneplik, hogy az építkezés során elérték a legmagasabb pontot. „Köszönjük minden résztvevő munkáját, elsősorban természetesen a fizikai dolgozókét. Ugyanakkor hasonlóan fontos a megrendelő és a kivitelező közötti jó együttműködés is.” Fercsák Róbert polgármester kiemelte: a generál kivitelező számos bajai vállalkozót, alvállalkozót vont be a munkába. „A beruházás jó ütemben halad, tartják a határidőket, ezt bizonyítja a mostani csúcs is. Remélem, a városi fejlesztések során még számos csúcs születik minőségi és mennyiségi értelemben is.” A koszorút felemelték és rögzítették a legmagasabb pontra. baja.hu