Nyomtatás
Kilencven százalékban elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély Gyula Televízió

A Gyula Televízió által készített videója a szabadkígyósi Wenckheimkastély átadásáról

A pénteki, helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott, a műemléket 2019 február végén kezdték el felújítani. A közel 3 milliárd 234 millió forintos beruházás során először lehetett látni az állványzat lebontása után a megújuló kastély déli főhomlokzatát. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő az eseményen kiemelte, hogyha a kastély elnyeri majd a végső funkcióját, akkor új munkahelyeket fog teremteni, melyek többségét helybeliek töltik be. Azt mondta, a készülő Wenckheim-kerékpárút, amely összeköti a négy Wenckheim-kastélyt, a szabadkígyósit, a gyulait, a póstelekit, valamint a gerlait, és a Békéscsabán létrejövő Munkácsy-negyed olyan attrakcióegyüttest jelent majd a jövőben, amely a remények szerint megsokszorozhatja a térségbe érkező vendégek, turisták számát.  

Az eseményen elhangzott, Wenckheim Frigyes és felesége, Wenckheim Krisztina 1875-ben kezdte el a kastély felépítését. Ez négy és fél évet vett igénybe. A korabeli lapok általánosságban azt írták róla, hogy ízlésre és küllemre nézve az ország első kastélyai között szerepel. A kastély kiállítása a "Vendégségben Wenckheimeknél" címet viseli majd, amely a modern, XXI. századi élményalapú atmoszférát biztosít. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa hangsúlyozta, egy olyan világot szeretnének teremteni, amely hasonlóan a kastély fejlesztési koncepciójához egy szóból, a historizmusból kibontható. A kastély historizmuskori hétköznapjait és ünnepnapjait mutatják majd be a jövőben. Sok szolgáltatást is kialakítanak a kastélyban. Kávézó, ajándékbolt, múzeumpedagógiai foglalkoztató jön létre, emellett a kastélyparkot is fejlesztik. Az épületet körülvevő mintegy 25 hektáros parkban parkolót, padokat, illetve információs táblákat helyeznek el. Felújítják a Wenckheim-család egykori babaházát, valamint egy játszóteret is létrehoznak. Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott az eseményen kiemelte, a megyében 275 országos műemléki védelem alatt álló épület, érték gazdagítja nemcsak a térség, hanem hazánk épített örökségét is. Hangsúlyozta, a szabadkígyósi kastély a múlt dicsősége és a jövő reménysége és országos viszonylatban is egy egyedülálló szimbólum. A szabadkígyósi Wenckheim-kastély a tervek szerint 2022 első negyedévében fogadhatja az első látogatókat.