Nyomtatás
Az építész szakma legmagasabb elismerését nyerte el a gyulai Almásy-kastély

Az építész szakma legmagasabb elismerését nyerte el a gyulai Almásy-kastély

A szakma legmagasabb elismerését, az Építészeti Nívódíjat kapta meg a gyulai Almásy-kastély. Az épület főbejáratánál pénteken avatták fel azt az emléktáblát, amely a műemlék tökéletes helyreállítását és a remek kivitelezést fémjelzi. Krizsán András hangsúlyozta: számos építész és építőipari díj között ez az egyetlen olyan elismerés, amely valóban közös ünnepe, közös öröme az alkotóknak: az építésznek, a kivitelezőnek, a beruházónak, illetve az egész közösségnek. A tervezők az épület átvételekor sok hibát, statikai problémát találtak a leromlott állapotú kastélyon. A szerkezet ingoványos területre épült, több helyen süllyedt és omladozott. A teljes újjáépítéshez, megerősítéshez

és állagmegóváshoz a kivitelező szerint több területet átfogó szakembergárdára, köztük művészettörténészekre, falkutatókra, statikusokra és épületgépészekre volt szükség.

Németh Miklós, a MODINVEST Építőipari -Beruházó és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője kifejtette: mély alapozási technológiával végezték el a beruházást, biztosítani kellett a beázásmentességet, majd újra kellett építeni az egész belső teret és meg kellett építeni a homlokzatot is. Az eseményen hangsúlyozták: másfél év megfeszített munkája meghozta a gyümölcsét, hiszen az Almásy-kastély végül elnyerte a szakma legrangosabb elismerését, az Építészeti Nívódíjat. Ezt a főbejáratnál mostantól arany emléktábla hirdeti.

Fotó: Kovács Dénes
Forrás: behir.hu